ingyenes webstatisztika
Odaát (2005) : 1. évad online sorozat- Mozicsillag

Odaát (2005) : 1. évad online teljes film magyarul


  • Odaát

Végre hozzánk is megérkezett az Odaát című nagysikerű sorozat, a nézők legnagyobb örömére. A horror-sorozatok kedvelői számára az Odaát igazi csemegének számít. Az első évad telis tele van akcióval, félelemmel, rettegéssel, kalandos eseményekkel és veszélyes küldetésekkel, így unatkozni egyetlen perc erejéig sem lehet, a sorozat nézése közben. Talán ennek is köszönhető az, hogy már most igen nagy rajongótábora van a filmnek. Az Odaát első epizódjainak megtekintése közben megismerkedhetünk egy testvérpárral, Sammel és Deannel. Sam és Dean Winchester édesanyjával. még 1983-ban végzett Azazel, a Sárgaszemű Démon. Azóta 22 év telt el, a kisfiúk felnőttek és apjuktól mindent megtanultak arról, hogy hogyan is kell levadászni a természetfeletti lényeket. A fiúk rengeteg időt töltöttek el azzal, hogy elkapják Azazelt, de minden hiába, nem sikerült elpusztítaniuk a anyjuk gyilkosát. Sam hosszú évek múltán belefáradt ebbe az életmódba és egyetemre kezdett el járni, illetve lett egy barátnője is, Jessica. Egy napon azonban beállított Dean Samhez, és azt kérte tőle, segítsen megkeresni az édesapjukat, akinek nyoma veszett. Sam nem akar újra nekivágni a végtelennek, így habozik igent mondani Dean felkérésére. Egy nap azonban a Sárgaszemű Démon ismét felbukkan, és végez Sam barátnőjével, Jessicával. Ekkor Sam bosszút esküszik és ismét útra kell testvérével, Deannel. Céljuk az, hogy végezzenek minden természetfeletti lénnyel, főként azzal a démonnal, aki édesanyjuk és Jessica haláláért is felelős. A két testvér kalandos utazásba kezd, átszelik Amerika tájait és minden lényt elpusztítanak, amelyek veszélyt jelenthetnek az emberekre. Sorozatos törvénysértéseik miatt azonban, már az FBI is felfigyelt a testvérekre, így még több bonyodalom elé kerülnek az utazásuk során. Vajon sikerül-e leszámolniuk Azazellel? Túlélik-e a veszélyes küldetést? Ez kiderül az Odaát című sorozat első évadának epizódjaiból!
 


Felhasználói értékelés:

9,4 pont / 137 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Eric Kripke
  • Színészek:

    Jared Padalecki(Sam Winchester)
    Jensen Ackles(Dean Winchester)

Vikta Hobby Horse
Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

keszter22 képe
Hozzászólások: 154
Hely: magyarország

0 0 keszter22 ezt a véleményt írta 2023-07-17 21:06-kor:

szuper sorozat. Minden évada jó
 



0 0

Respect82 képe
Hozzászólások: 528
Hely: Magyarország

0 0 Respect82 ezt a véleményt írta 2017-04-06 19:51-kor:

Szerintem ez egy nagyon sorozat! Az egyik legrégebbi olyan sorozat (az X-Akták mellett) amit anno még a tvben kezdtem el nézni! Emlészek hogy minden héten péntek este vártam az új részt és ez már több mint 10 éve volt, ha jól emlékszem az első három évadot így néztem, aztán valahogy kikerült a látószögemből e remek sorozat! Arra is emlékszem, hogy nagyon újnak és nagyon megnyerőnek tartottam a sorozatot, most közel 10 év után, újra elkezdtem nézni és furcsa volt ahogy visszatérnek a látottak a részek alapján! Szerintem számos dolog van, ami ezt a sorozatot kiemeli a hasonló témákat érintő sorazatok közül! Az egyik a nagyon jól felépített történet (az szinte minden részben magával tudott ragadni), aztán ott vannak a színészek (egytől egyig tökéletes választás volt)! Az első évadban azért persze található egy két gyengébb rész (de az a sorozat ami már a 12 évadjánál tart!! ez teljes mértékben megbocsátható neki)! Nekem talán csak egy gondom volt az első évaddal, az pedig az volt, hogy a főcselekmény szála kevésbé volt kifejtve egy ilyen epikus ívű sorozathoz képest! A másik dolog, ami nem a sorozat hibája, de számomra furcsa volt, az a szinkronszínészek kiválasztása a főszereplőkhöz (aki már akár csak egy részt is megnézett eredeti hanggal, az tudja hogy miről beszélek)! De hát sebaj, akit úgye ez zavar, az nézze feliratosan és pont! Nálam az első évad 10/8-as, főleg abban a tudatban hogy tudom hogy milyenek lettek a következő évadok! Szép napot mindenkinek!



0 0

Veronique88 képe
Hozzászólások: 18
Hely: Hajdúsámson, Magyarország(Battlestar Galactica csillaghajó)

0 0 Veronique88 ezt a véleményt írta 2017-03-19 17:31-kor:

Idegen nyelvből az elsők amiket az ember könnyen eltanul a káromkodás. utánna jön csak a bemutatkozás és a köszönés meg a számok és színek.



0 0

DexterMorgan képe
Hozzászólások: 153
Hely: Magyarország

1 0 DexterMorgan ezt a véleményt írta 2014-03-13 00:00-kor:

Ez az első évad nagyon jó, emlékszem egyszer elaludtam a tv előtt és amikor felébredtem pont az első rész ment rtl klubon. végignéztem és attól a naptól fogva mindig nagyon vártam a péntek estét, és nem azért mert másnap nincs iskola, hanem az odaát miatt (akkor még nem tudtam, hogy neten is lehet nézni) :) Minden rész egy külön kis történet, alig van köztük összefüggés, csak az alapsztori..a többi évadnak már teljesen más a szerkezete meg azok nekem annyira nem is jöttek be de azért láttam az összeset. Köszönöm a feltöltést.



1 0

andie_right képe
Hozzászólások: 10
Hely: Magyarország

0 0 andie_right ezt a véleményt írta 2012-12-27 00:00-kor:

Nagyszerű sorozat, évek óta az egyik kedvencem!!!Laughing



0 0

vikow képe
Hozzászólások: 11
Hely: magyar

0 0 vikow ezt a véleményt írta 2012-11-21 00:00-kor:

csak nekem nem indítja el a 8. részt?



0 0

MidoriAx képe
Hozzászólások: 5
Hely: Magyarország

0 0 MidoriAx ezt a véleményt írta 2012-10-28 00:00-kor:

Hogy őszinte legyek, én már egy jó ideje eredeti nyelven nézem, feliratot időnként használom, de most így nosztalgia szintjén megnéztem a 1. évad 17. részt, éés Sam hangja szörnyű magyarul:D Jared eredetihangja tiszta jó, de ez a magyar szinkron ááá XD Deané még elmegy, bár ő is eredetiben az igazi:D szóval szerintem aki teheti inkább nézze angolul magyar felirattal, nagyon jól fejleszti az angolt, különösen Dean miatt a csúnya szavakat:D Dammit, és mostani 8. évad 4. részt had ne idézzem:D



0 0

jungler képe
Hozzászólások: 1
Hely:

0 0 jungler ezt a véleményt írta 2012-09-21 00:00-kor:

a zixshare-en 19-rész szinkronos :)



0 0

NoName93 képe
Hozzászólások: 11
Hely:

0 0 NoName93 ezt a véleményt írta 2012-08-07 00:00-kor:

itt a 19. szinkronosan:



0 0

ildi1993 képe
Hozzászólások: 11
Hely: magyarország

0 0 ildi1993 ezt a véleményt írta 2012-07-07 00:00-kor:

Putlocker reszeket nagyon köszönöm. LaughingSealed



0 0

perger77 képe
Hozzászólások: 2
Hely: Magyar Paks

0 0 perger77 ezt a véleményt írta 2012-03-26 00:00-kor:

A 19-es nincs leszinkronizálvaCryYell!!



0 0

makilak képe
Hozzászólások: 3
Hely: Magyarország

0 0 makilak ezt a véleményt írta 2012-03-07 00:00-kor:

Nesztek PutLockerUP :)



0 0

Adrienn26 képe
Hozzászólások: 11
Hely: Magyarország

0 0 Adrienn26 ezt a véleményt írta 2012-03-05 00:00-kor:

MIÉRT NEM LEHET AZ ODAÁTOT IS PUTLOCKERBE FELTENNI, MIÉRT KELL MINDIG AZ ODAÁTTAL BASZ...-NI???????????? EZ A ZIXSHARE NEM INGYENES ONLINE TÁRHELY 5 VIDEO UTÁN FIZETNI KELL, ÉS HA ÚJRA KELL INDÍTANI A GÉPET VAGY VALAMI MÁS KÖZBE JÖN ÚGY VESZI A TÁRHELY HOGY VÉGIG NÉZTED AZ ADOTT LINKET, EGY VIDEO KILŐVE. A TÖBBI GAGYI SOROZATOT FEL LEHETETT TENNI PUTLOCKERBE EZT NEM?????????? ÉS TÖK JÓ LENNE HA VALAKI VÁLASZT IS ADNA, HOGY LESZ PUTLOCKERBEN VAGY SEM, MERT HA NEM AKKOR EZ A WEBOLDAL IS KILŐVE SZÁMOMRA, NAGY CSALÓDÁS.... KÖSZÖNÖM



0 0

silvia képe
Hozzászólások: 465
Hely: Bad Säckingen, Németország

0 0 silvia ezt a véleményt írta 2012-03-05 00:00-kor:

Szia! Ha valaki, aki aktívan foglalkozik videomegosztóra való filmfeltöltéssel, és pont olvassa a hozzászólásod, és hogy mi a gondod, akkor talán elöbb-utóbb fenn lesz putlockeren is. De kérlek vedd figyelembe, hogy az igények nemcsak erre a sorozatra terjednek ki, nem kis munka mindenkinek a kedvében járni. Az egyik szinkronos filmet akar, a második olyan részt követel, amit még az USA-ban se vetítettek, a harmadik el se tudja indítani a filmet, a negyedik olyan filmet követel, ami még nincs is feltöltve sehova., és még sorolhatnám. Elhiszem, hogy a zixshare nem a legtökéletesebb oldal, de biztos, hogy megvan az oka, miért oda töltenek fel sorozatokat többségben. Ha még ez sem lenne, akkor meg az lenne a baj.. Szóval légy türelemmel, és ha bármi kérésed van, kérlek írj a fórumra is, mert valamivel több esélyed van segítséget kapni, mint itt egy hozzászólásodnál, amit talán 10 ember ha elolvas, más nem.



0 0

Anita89 képe
Hozzászólások: 2
Hely: London

0 0 Anita89 ezt a véleményt írta 2012-02-22 00:00-kor:

valaki fel tudja rakni putlockerbe vagy novamovba??kosziii:) nagyon jo lenne



0 0

lol13 képe
Hozzászólások: 13
Hely: Magyarország

0 0 lol13 ezt a véleményt írta 2011-09-02 00:00-kor:

most még nincs 7 évad és az se biztos hogy lesz ! de amúgy jó lenne ha lenne! NA MIND1Laughing Cool



0 0

filmkiborg képe
Hozzászólások: 6
Hely:

0 0 filmkiborg ezt a véleményt írta 2011-08-31 00:00-kor:

imádom ezt a sorozatot!már vagy 80 szor néztem végig mind a 6 evadot!!!



0 0

DodgeViper képe
Hozzászólások: 35
Hely:

0 0 DodgeViper ezt a véleményt írta 2011-08-31 00:00-kor:

Az Odaát nekem is a kedvenceim közé tartozik, igaz én még csak az 5.évadnál járok, de már nagyon kíváncsi vagyok , mi lesz a vége. Egyébként szerintem is jobb az eredeti nyelven:Cool Tudja valaki, van-e 7. évad?köszi a választ előre is



0 0

lol13 képe
Hozzászólások: 13
Hely: Magyarország

0 0 lol13 ezt a véleményt írta 2011-08-25 00:00-kor:

nekem nagyon tetszik! egyszerűen imádom!!!:)



0 0

csilike képe
Hozzászólások: 1
Hely: Magyarország

0 0 csilike ezt a véleményt írta 2011-08-25 00:00-kor:

Ne bánkódj, hogy nincs szinkronizálva! úgy sokkal jobb:)



0 0

bothdani képe
Hozzászólások: 33
Hely: Magyarország

0 0 bothdani ezt a véleményt írta 2011-08-15 00:00-kor:

ez a sorozat nagyon jóó :) kár hogya 4. évad nincs le szinkronizálva:(



0 0

Ajcsi16 képe
Hozzászólások: 5
Hely: England

0 0 Ajcsi16 ezt a véleményt írta 2011-07-21 00:00-kor:

Nekem is nagyon tetszik.:)Cool



0 0

vadito84 képe
Hozzászólások: 1
Hely: magyar

0 0 vadito84 ezt a véleményt írta 2011-07-11 00:00-kor:

nem bántam meg,hogy elkeztem nézni:)ajánlom mindenkinekSmile



0 0

Dianthia képe
Hozzászólások: 14
Hely: Hungary, Budapest

0 0 Dianthia ezt a véleményt írta 2011-06-21 00:00-kor:

Nagyon jó ez a sorozat, a kedvencem! :)



0 0


Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×