28 héttel később (2007)

Tetszik a film? Akkor nyomj egy lájkot és egy G+1-et!!

Hat hónappal ezelőtt egy vírus néptelen kősivataggá tette Londont, lakóit pedig gyilkos dühre sarkallta: a betegek végül egymást irtották ki. Az Egyesült Államok intervenciós hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett karanténkörzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. A káoszban egymástól elszakadt családtagok újra találkoznak, kezdődhet az újjáépítés. De korai volna azt hinni, hogy Anglia túl van a szörnyűségeken.
A szeretet öl. Egy apa (Robert Carlyle) visszahozza a városba kiskamasz gyerekeit, akik viszont eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között - és a szakértők legnagyobb meglepetésére meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, aki fertőzött területen maradt életben, de a vírus erősebb és ravaszabb. A fertőzés újra felüti fejét, a karanténban lévő emberekre újból ráköszönt a borzalom: a fertőzöttek ámokfutó, vérszomjas gyilkossá válnak, a fertőzést okozó családban pedig az egészséges gyerekek borzasztóvá váló szüleikkel kénytelenek szembenézni.

Hossz:
99 perc
Kategória:
Horror
Minőség:
DVDRip
Szinkron:
Magyar
IMDB Pont:
7.1
Nézettség:
18943
Feltöltve:
2010-12-01
Vélemények száma:
63
Szavazz erre a filmre:
9.2
total of 65 ratings

Rendező:
Juan Carlos Fresnadillo

Színészek:
Robert Carlyle (Don)
Rose Byrne (Scarlet)
Jeremy Renner (Doyle)
Amanda Walker (Sally)
Shahid Ahmed (Jacob)
Catherine McCormack (Alice)
Harold Perrineau (Flynn)















28 héttel később Official Film Előzetes:


Nézd 28 héttel később (2007) online, előzetes, 28 héttel később (2007) film,







Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:

-Ne küldj spamet.

-Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.



Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről! Regisztráció megkezdése




Tagok Véleményei:

0 0
golddigger

Comments: 2
2014-10-09

Örülnék ha végre elkészülne a 28 hónapal később.

Legalább annyira várnák mint a Hobbit 3-at,azt tutkó,legalábbis nálam az lesz az év egyik nagy várományosa.

0 0
Nuada Herceg

Comments: 88
2014-04-18

Jó film!

0 0
geplacko

Comments: 175
2013-12-31

Na, EZ valóban jobb film, mint a Z világháború, bár az sem rossz - és itt is megvan az önmagát hősiesen feláldozó szereplő.

 

Azt eddig nem is tudtam, hogy ha pulóvert húzol a szád és az orod elé, akkor a harcigázok és vegyifegyverek nem ártanak neked - szólni kellene a katonaságnak en bloc, hogy kár a drága vegyvédelmi öltözék, elég egy pulcsi is.... röheje, gyerekek, de tényleg.

70 %

0 0
csab

Comments: 343
2013-11-03

Laughing

 

1 2
FERRARI55

Comments: 290
2013-11-03

a filmről meg anyit hogy ez a film van sztm edig legközelebb a walking ded igazi zombis filmhez amitt valaha láttam persze a walking ded az jobb :)

1 0

Tanulj már meg írni basszus!!! Cry

2 0
meri26

Comments: 629
2013-11-03

Ééééééésssssss BKing a barátom lett!!!!!!!SurprisedSmileEmbarassed

0 0
csab:
2013-11-03

Meri,itt 12 éves és természetesen egyszerű pasikat simán foghatsz magadnak:)

0 0
meri26:
2013-11-03

Még annak örüljünk,hogy antialkoholista vagyok!!!!!!"Zsoltikád"-nak ma pasis kimenője van a barátosával én meg itthon....

0 0
Ant Rax:
2013-11-03

Na jó szerintem Meri sok energia italt ivott!Wink

Zsoltikám te ilyenkor a híradót nézed????????,,Undecided

3 0
meri26:
2013-11-03

Na szuper....ez az ...yessss!Most már az Isten se mossa le rólam,hogy pasit akarok fogni magamnak.!Még vki esetleg?Puszillak Ferrari!KissNa,jó nem vagyok pasi faló,csak flörtölgetős típus.De jó volna,ilyen Chat Room féle vmi.!Nem?!

1 0
meri26:
2013-11-03

Jah,tényleg....!Ja am láttad Walking "izé" fan!Meg ehez hasonlók,szóval lehet neked is betalálna.Nekem a fekete hajú,kék szemű pasik tetszenek,de mondjuk 1x volt 17 éves koromban egy szőke hajú kék szemű kockás hasú "állatom".Még ma is bele remeg a gyomrom,ha meglátom a Tesco-baWink

1 0
FERRARI55:
2013-11-03

na meri illik rám pont a leirásod csak az én hajam színe szőkés barnás természetes :)) .)

1 0
Ant Rax:
2013-11-03

Behalok a szövegeden Meri!Válig érő szempárCry!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hát ez sirály!

Azért reménykedjünk,hogy már isis (Olvasni már tud úgyhogy 8 éves tuti elmúlt!)

1 0
meri26:
2013-11-03

Hát én is benézném magamnak,de........ nnagyon anoním...!Sehol egy vállig érő szempár,semmi,de semmi.!!!!

1 0
Ant Rax:
2013-11-03

Zsoltikám nagyon örömködik itten az asszony pajtás!Wink

Na majd én megnézem ki is ez a BKing!Cool

1 1
Hack_Modzz:
2014-07-31

Nem akarok alkalmatlankodni de szerintem eleg furcsa ,hogy az ember meg akarja nézni a filmnél a hozzászólásokat ,hogy mégis milyen a film és ilyeneket talál "hogy én az ilyen pasikat szeretem meg az olyanokat "szerintem erre van randivonal ,mert egy filmes adatlapon egy film kommetjénél csinálni ezt elég SZÁNALMAS !!!!!!!!!

0 0
Ant Rax:
2014-07-31

SurprisedSurprisedSurprised Ez most komoly?????

Ez nem társkereső oldal???????????

Szánalmas!

UI:Jó a profilod.Ilyen pólom van!Wink

1 0
Dredd19:
2014-07-31

Nekem is van ilyen.

1 0
Ant Rax:
2014-07-31

Bocsi a férjem most homályosított fel Black ops 2 van!

1 0
Dredd19:
2014-07-31

Szégyeld magad hogy összekeverted a kettőt. Tongue Out

1 0
Ant Rax:
2014-07-31

Embarassed

Most a tankosra hajtok!

1 0
Ant Rax

Comments: 709
2013-11-01

Hát nekem nem jött be!

Spoiler!

Nagyon jó kezdés,de amikor a nőt tök egyedül hagyták a szobába úgy ,hogy az egész város be volt kamerázva csak a szoba nem.Ráadásul simán besétál egy civil akivel simán csókolozik majd gyorsan szétmarcangója és még ez se tűnik fel senkinek.Hát.....Na meg a két gyerek megszökik tök simán mociznak.Pedig az egész város tele van céllövészekkel.10/6

Azért köszi a feltöltést!

2 0
meri26:
2013-11-02

Én már a megjelenés évében láttam mindkét részét és egyet értek a véldményeddel,csak én nem akartam prezentálni az esetlegesen kialakuló lincs hangulat miatt,mivel kettőnkön kívül kb mindenkinek "orgazmusa"van a filmtől!!!!!:-P

Puszi

2 0
Dredd19:
2013-11-02

Kit kell megverni? Laughing

3 0
meri26:
2013-11-02

Hát talán még nem lesz szükség erőszakra....!WinkÉsss már el is tértünk a filmtől....,imádom,hogy barátnémmel mindig családías dumálgatást kezdeményezünk!!!♥Amúgy köszönjük a férfias felajánlást!!!!;-)Kiss

2 0
Ant Rax:
2013-11-02

Szia Merikém!

Már hiányoltalak.Természetesen az én kis móka mesteremet Dreddet is.

Vállalom  a véleményem akkor is ha valakinek nem tetszik.Épp pár napja olvastam Ájszitól egy hozzászólást,hogy ő nem ír rosszat egy filmről ,mert nem szeretne piros pacskert kapni.Nálam ez a hozzá állás nem mükszik.

2 0
meri26:
2013-11-02

Hasonlóképp gondolkodó a vélemény írásról csak gondoltam hagyom a fenébe,pedig ez nem jellemző rám.Már a véleményeim számából is megállapitható.És utólag is puszika.

2 0
Ant Rax:
2013-11-02

Őszintén Merikém "tökös csajok vagyunk"!

Különmben férjecském ,most homályosított fel a hét és a hónap közötti különbségreYell

Hát kellet pár nap mire leesett mit akart Dredd barátom az első résszel.Wink

Pusszancs Merikém!

2 0
Dredd19:
2013-11-02

Nagyon szivesen meri26! Wink

Egyébként visszajelöltelek. :)

2 0
meri26:
2013-11-03

Igen!Azok vagyunk!WinkEgyem a szíved, még csak most esett le a vedd fel?!Pedig én vagyok a szőke!Amúgy tényleg az a címe!Csók.Wink

Dredd köszönöm a vissza barizást meg a többieknek is.Számomra most teljes a kis család!LaughingIll.még B King hiányzik,aki a CITADELLA film kapcsán lopta be magát a szívembe.Mindenki írta a véleményét,jót és rosszat(én a jók közt voltam) egyaránt és Ő nem a filmet,hanem engem értékelt.Egyszerűen ennyit írt:meri26,de szép vagy!SmileHát nem édi?!Ilyen egyszerűen udvarol egy igazi pasi!Ja és remélem,hogy az és nem a 12 évesek táborát erősíti,mármint csak az ő körükben lennék menő.!?Szóval,ha olvasod kedves B King jelölj vissza!Kiss

2 0
Ant Rax:
2013-11-03

Merikém !

Dredd tényleg jó fej .Elösszőr vele kezdtem ökörködni!Férjemnek is hasónló a véleménye mint B Kingnek.Bár holt versenybe vagytok Syandevel.Imádja meglesni az oldalt (bár próbálja titkolni),mert ő xbox livezik évek óta ott meg csak fiúk vannak a csapatába.

Te Meri párocskád is tudja mennyi hódólod van??????

2 0
meri26:
2013-11-03

SmileIgen,tudja!Hát szegény mit tehetne?!Neeem,swemmi gáz mi már 12 éve erősítjük egymást és ez így is marad!LaughingZsolt is kérdi tőlem,miért bújom a Mozicsillagot mindig?!Lassan majd ő is rászokik sztem.Na és drágám téged nem zavar,hogy párod dícsér engem és még Syande-t is?!SurprisedÉn asszem kinyomnám a párocskám szemeit!!!!!!Undecided

2 0
Ant Rax:
2013-11-03

Szem nékül nem tud robotolni!Mi jövő áprilisba leszünk 20 évesekCry.A szeme meg azért van ,hogy nézzen!WinkKülömben tudja,hogy Adios Amigos!

Na jó megyek abrakoltatni!

Szép vasárnapot remélem délután még dumcsizunk kedves barátosném!Smile

3 0
"az a baj":
2013-11-03

Na jó, oké, de ha ez mind nem történt volna meg, amit ti hibának írtok, akkor hogyan lett volna konfliktus? Hogyan lett volna újra járvány? Amúgy meg a gyerekek szökését végig figyelték, látták, és utánuk is mentek rögvest. Ha csak ez volt a baj és amúgy tetszett és izgalmas volt és iszonytató, akkor meg jól van. Hibák minden filmben vannak, de sokszor csak a cselekmény érdekében "kellenek". Elfogadom, amiket írtok, már máshol is olvastam ezeket, például a port.hu-n is erről vitáztak a film alatt, de szerintem ez akkor is klasszisokkal jobb film, mint a Z WAR. (Ant Rax, legalább végre megnézted.)

0 0
Ant Rax:
2013-11-03

"Az a baj" ,hogy én Walkin fanatikus vagyok ami lehet,hogy ciki ,de ez van.Ezért félek zombis filmet nézni ,mert elég magasra tették vele a szintet.A Z War szerintem nagyon Hollywoodos szirupos és már azért se hasónlítanám össze ,mert a filmek anyagi háttere teljesen más síkon mozgott és a Z-be sokkal több volt a logikai hiba mint itt.Nekem az IN the Flash a kedvencem az angol zombis filmek felhozatalából.

Azért köszi az ajánlást kedves "az a baj"Smile

1 0

Ó, hát az az ETALON! Azt nem lehet egy lapon említeni ezzel ... sem. Szerintem ebben a filmben  inkább veszettség a téma. A TWD pedig a Kedvencem! A profilképem is sokat elárul, gondolom. Zombik 4ever!

2 0
"az a baj":
2013-11-03

Ja, egy piszkos csaj fejére, rá van írva, hogy "die" :)

2 0
"az a baj"

Comments: 527
2013-10-30

Megunhatatlan! :D Nem tudom ezek után, minek kellett bepróbálkozni a Z Világháború-val, mert ez 100x izgalmasabb és tartalmasabb -üvöltve rohangálós veszett-zombis- film. :D Ez az Igazi, az már csak utánérzés. Most, hogy megnéztem újra, szinte láttam magam előtt, ahogy a másik film alkotói, ülnek, nézik és lopják át az ötleteket innen oda...

0 0
Ant Rax:
2013-10-30

Sokat olvastam a filmről.Elég jó kritikát kapott szinte mindenhol.Csak "az a baj",hogy folyton jobbnál jobb filmeket tesztek az oldalra ezért mindig halogatom.

1 0
Dredd19:
2013-10-30

A másik része is jó!

1 0
Ant Rax:
2013-10-30

Annak mi a címe?

2 0
meri26:
2013-10-30

28 nappal később(2002)kedves barátosném.Igazán frappáns és tovább gondolt cím...Laughing

2 0
Ant Rax:
2013-10-30

Dredd imád velem mókázni ,mert tudja,hogy összezavarható vagyok!Undecided

Jó éjszakát drága barátosném!Wink

1 0
Dredd19:
2013-10-31

Ant Rax, ez a kérdés most fájt Laughing

0 0
mate07

Comments: 27
2013-07-15

Csak ajánlani tudom nekem tetszett

0 0
Pakura

Comments: 5
2013-07-01

nagyon jó  ez a film nincsen párja az én szememben.

0 0
POPHERCEGNŐCSKE

Comments: 7
2013-05-20

jemila ....Ismerek egy nagyon jóó filmet....neve:Kaptár.....biztos,hogy már láttad de ha nem akkor  nézd meg mert nagyon jó...meg van még a Legenda vagyok c. film is...:D

0 0
Kovlines

Comments: 59
2013-03-13

nagy film, akar csak az elso resz Imogen Poots pedig egyszer az enyem lesz oh yess az enyem lesz

0 0
pasztor.blanka

Comments: 1
2012-05-22

Ez jó film már láttam egyszer a tv-ben késő este adták le de tetszett nagyon.

0 0
egyszéplány <---

Comments: 78
2012-04-12

nagyoooon jóóó :) Smile

0 0
zombi

Comments: 5
2012-03-24

Nem olyan rossz!

0 0
silvia

Comments: 465
2012-03-13

Kivételesen nem kell egy hetet várni rá.. beküldtem egy másik linket hozzá.

Előörömnek pedig itt van:

Jó filmnézést!

 

0 0
littlemonster

Comments: 721
2012-03-13

Milyen jó,hogy amilyen filmeket megakarok nézni és nem találok hozzá sehol jó linket,kb. egy héten belül felteszik ide :D majd ezt is megnézem :D (ööö a fekete karácsonyt régóta megszeretném nézni)xDD

0 0
Szaky16

Comments: 1
2012-01-03

ezegy

0 0
Huszti István

Comments: 22
2011-12-09

ááá ez a film nagyon adja :D

0 0
Daishiro

Comments: 1
2011-11-15

Végre nem amerikkában van katasztrófa:) Amúgy nálam 10-ből 7,5.

0 0
vadasiricsi

Comments: 1
2011-07-24

28 nappal késöbb:D

0 0
koridor

Comments: 44
2011-07-24

Szaggat a hang.

0 0
jemila

Comments: 3
2011-05-15

Sziasztok!Aki tud ehez hasonló vagy esetleg job filmet ajánlani az írja le a címét köszi!

Részletes Kereső


Mit Keresek?
Miben Keressek?
Szinkron:
Minőség:

Évszám:
-->

IMDB Pont:
-->

Megosztók:
Kategóriák:







Facebook